ELŐADÓK

Az Életmódváltás Éjszakája előadásait ismert és szakmájukban elismert dietetikusok és táplálkozástudományi szakemberek tartják.

Abonyi Orsolya
dietetikus, okleveles táplálkozástudományi szakember

“A dietetikai munkám döntő hányadát hetedik éve az egyéni dietetikai tanácsadás teszi ki, többezer tanácsadás van már a hátam mögött. Mellette rendszeresen indítok fogyókúrás online életmódváltó csoportokat is, prevenciós dietetikusként pedig gyakran találkozhat velem a téma
iránt érdeklődő a különböző médiumokban is.”

Antal Emese
dietetikus, szociológus

Dietetikus, szociológus, a TÉT Platform szakmai vezetője. 2005-2012 között 7 éven át volt a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke, majd 2012-2015 között főtitkára. Az ESPEN (Európai Klinikai Táplálási és Anyagcsere Társaság, Oktatási és Klinikai Gyakorlat Csoport) dietetikus képviselője volt. Számos tudományos társaság tagja. Publikációival rendszeresen találkozhatunk mind a szakmai mind a laikus médiában. 2016-ban jelent meg nagy sikerű könyve, a Gyermek az asztalnál, amely a 3-15 éves gyermekek táplálkozásával foglalkozik. Gyakran szerepel ismeretterjesztő televíziós és rádiós műsorban, valamint nyomtatott sajtóban. Hazai és nemzetközi konferenciák rendszeres meghívott vendége, előadója. Számos itthon és külföldön végzett kutatásban vett részt. Az idei évben jelenik meg Nagy gyermek az asztalnál című könyve, amely a 15-25 évesek táplálkozását veszi górcső alá.

Asiama Evelyn
dietetikus, sportspecifikus dietetikai szakember

Evelyn a diétamentalitást nélkülöző szemléletet alkalmazza mind az egészséges táplálkozás, az evészavarok táplálási terápiája, valamint a sporttáplálkozás területén egyaránt. Hitvallása, hogy a kiegyensúlyozott kapcsolat az étellel még a salátánál is egészségesebb.

Ádám Judit
dietetikus

2011-ben a Semmelweis Egyetemen dietetikusként diplomázott, Magyarországon és Hollandiában is gyakornokként tevékenykedett, majd 2012-2019 között az I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika dietetikusa volt. 2016-2019 között elvégezte az ELTE-PPK perinatális szaktanácsadó szakirányú továbbképzését. A tudományos életben aktív, rendszeres résztvevője és előadója hazai és nemzetközi konferenciáknak. Ezek mellett dietetikai magánpraxisában kíséri a családokat. Segítséget nyújt a családtervezéstől a várandósságon és a szoptatáson át egészen a gyermekkor végéig, mind a prevenciós terápiás étrend, mind a lelki egészség terén. Két gyermeket nevel, 2020-tól a SE-MATE Táplálkozástudományi mesterképzésének hallgatója, valamint a Debreceni Egyetem Metagenomikai Intézetének kutató dietetikusa.

Balogh Adrienn
dietetikus

Tapasztalatait klinikai dietetikusként mind felnőtt mind gyermek részlegen gyarapította. Többek között terhességi cukorbetegségben szenvedő kismamákkal foglalkozik a Róbert Károly magánkórházban.

Dobák Zita
dietetikus, okleveles táplálkozátudományi szakember

"2010-ben a Pécsi Tudományegyetemen dietetikusként végeztem. Tanulmányaimnak és érdeklődési körömnek köszönhetően 2009 óta több sokrétű táplálkozáskutatásban és prevencióval kapcsolatos rendezvényen vettem részt. 2011-2013 között a Telki Magánkórház dietetikusa, majd élelmezésvezetője lettem. 2015 óta a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) tagozatvezetője vagyok. Országos tagozatvezetőként pedig fontosnak tartom a jó szakmai kapcsolatokat, a megfelelő és hiteles információk átadását, a továbbképzéseket, a kutatásokat, a szakmai anyagokat, az irányelvek fejlesztését és az innovatív ötleteket. A hivatásom meg-, és elismertetése az egészségügyben és azon kívül a népesség széles rétegében érdeklődésem középpontja. Szeretem a szakmámat és bízom benne, hogy Önök, akik hozzám fordulnak, elégedettek lesznek a szolgáltatásaimmal. 
Legfőbb érdeklődési köreim: sporttáplálkozás, várandósok táplálkozása, túlsúly, elhízás, inzulinrezisztencia, cukorbetegség, étkezési zavarok, táplálékintroleranciák és ételallergiák, gyomor-bélrendszeri betegségek, klinikai táplálás."

Erdei Lilla
dietetikus

“Szenvedélyesen szeretem a szakmám, fontosnak tartom az egészségünk megőrzését, és mind erről beszélni szeretek igazán:) Különösen érdekel az ételeink összetevői és,  hogy ezek a táplálékok milyen hatással vannak ránk.“

Földesi Eszter
dietetikus

“Dietetikus vagyok, szakács és 2 kislány anyukája. Szakmai és gyakorlati tapasztalatommal segítem a hozzám forduló szülőket, ha elakadnak a táplálás/táplálkozás bármely területén.”

Gyányi Ditta
dietetikus

"Holisztikus szemléletű szakembernek vallom magam, aki a dietetikában és a pszichében is próbál kielégítő tudásra szert tenni. Ám egy ideje már nem is ez a fő hajtóerő, hanem a pácienseim. akik bizalmat szavaztak/szavaznak nekem. Így alakult, hogy olyan emberekkel dolgozom, akik valamiért képtelenek lefogyni, a diétát tartani, a családból hozott étkezési szokások rabjai vagy a munkahelyi stresszes helyzetekben a fiók mélyén lapuló tábla csoki után nyúlnak. "

Jász Fanni
dietetikus

“2016-ban végeztem a Semmelweis Egyetemen, mint dietetikus, kipróbáltam az élelmezésvezetést, majd 2018-tól terápiás dietetikusként tevékenykedem a Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban és segítek főként cukorbetegeknek a mindennapi kiegyensúlyozott táplálkozás kialakításában. A táplálkozás mellett a mozgás is rendkívül fontos az egészség megőrzéséhez, így tavaly elvégeztem a Testnevelési Egyetem Sport Specifikus Dietetikai Szakember szakirányú továbbképzését, hogy még hatékonyabb segítséget nyújtsak, azoknak ,akik a cukorbetegség mellett sportolni szeretnének, legyen az hobbi vagy akár magasabb szint. A tanácsadások során igyekszem az egészséges életmód szemléletét átadni, hogy ne csak 2 hétig tartson a lelkesedés, hanem egész életen át.”

Martonosi Adrienn
dietetikus

“Szegeden élek és dolgozom dietetikusként. 2018 óta vagyok a kórház gyerek részlegén és azon belül az endokrinológiai osztályon, a fő szakterületem a gyermekkori diabetes és obesitas.”

Moharos Melinda
dietetikus

“Korábban évekig dolgoztam többek között egy otthonápolási szolgálat dietetikusaként, ahol számos onkológiai beteggel és családjukkal találkoztam, és így láthattam, hogy milyen gyakorlati kérdésekkel kell megküzdeniük a hétköznapok során. Később az onkológia területe újra és újra bekerült az életembe, majd szerkesztőként részt vehettem a „Konyhanyelven a mellrákról” c. könyv megszületésében is.”

Pallagi Alexandra
dietetikus

“Jelenleg a Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak II-es belgyógyászati osztályán dolgozom, dietetikusként. Szakterületemnek elsősorban a szénhidrát-anyagcserezavarokat (diabetes, inzulinrezisztencia), prevenciót tartom. Munkám során fontosnak tartom, hogy az egészséges életmód, betegségspecifikus diéta alapjait mutassam meg a hozzám fordulóknak. Ezáltal később magabiztosan állítják össze az étrendjüket, elsajátítják a nyersanyag-válogatás szempontjait, alkalmazható konyhatechnológiákat és ismereteiknek köszönhetően vásárlás során is határozottan tudnak választani. A hivatásom egyik legszebb része, hogy különböző emberekkel találkozom, noha mindenkinek mások az étkezési szokásai, kedvenc ételei, anyagi lehetőségei, együtt megtaláljuk az utat a számára legkönnyebben megvalósítható, kiegyensúlyozott étrend felé.”

Pangl-Szarka Dorottya
dietetikus

“Fontos számomra a hitelesség, a tudományos bizonyítékokra, tényekre alapozott információközlés. Mindemellett nyitott vagyok az új kutatási eredményekre is, sok esetben fontosabbnak tartom az egyéni tapasztalásokat, mint a régóta emlegetett, de sok esetben nem működő alapelveket. Nagy hangsúlyt fektetek az egyéni különbözőségekre, a hozzám fordulók komplex életmódbeli szokásainak és lelki állapotának feltérképezésére. Olyan dietetikusnak vallom magam, aki túllép a hagyományokon, aki nem megszokott szemszögből, nem megszokott gondolatokkal szemléli a táplálkozástudományt.”

Schmidt Judit
dietetikus

“Dietetikusként már több mint 16 éves gyakorlattal rendelkezem a prevenció, a táplálkozástudomány és az egészségügyi informatika (e-health) területén. Rendszeresen publikálok a dietetika valamely szegletéről, valamint szerkesztőként, olvasószerkesztőként és lektorként is dolgozom. Szeretek írni, ahogy ebből kiderül, de beszélni is: találkozhattál már velem a tv-ben, rádióban, de magazinok hasábjain is megszólaltam már több alkalommal szakértőként. A munkámat a rám jellemző pozitív életszemlélettel és lelkesedéssel végzem. Nagy rajongója vagyok a gasztronómiai világnapoknak is. Erről a blogomon is olvashatsz, amit Youteefool néven vezetek. Mivel szeretem a humort, így talán lesz egy-két poén is az előadásomban.”

Shenker-Horváth Kinga
dietetikus

“21 éven át voltam élsportoló (úszás, wakeboard), majd 2013-ban diplomáztam a Semmelweis Egyetemen dietetikusként. Az élelmiszeriparban kezdtem el dolgozni prevenciós szakemberként, 2016 óta az Eisberg Hungary dietetikusa vagyok. 2018-tól a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége Tudományos Bizottságának tiszteletbeli tagja vagyok. 2019-ben a Semmelweis Egyetem-Szent István Egyetem mesterképzésén okleveles táplálkozástudományi szakemberként végeztem. 2019 óta a Testnevelési Egyetem Sport-táplálkozástudományi Központjának dietetikusaként dolgozom, ahol szabadidő- és élsportolók sporttáplálkozási felkészítésében veszek részt, valamint oktatói tevékenységet is végzek különböző képzéseken. 2021-ben kezdtem meg doktori tanulmányaimat teljesítménydiagnosztikai és sporttáplálkozási területen a Semmelweis Egyetemen. Aktívan tevékenykedem a tudományos életben, előadásokat tartok szakmai rendezvényeken, rendszeresen jelennek meg ismeretterjesztő cikkeim és publikációim.”

Szkladányi-Szabó Lucia
dietetikus

“A táplálkozástudomány mellett a természetgyógyászat, fitoterápia a szenvedélyem. Igyekszem holisztikusan szemlélni a vendégeimet, és ha kell gyógynövényeket is javaslok.
4 éve vagyok a pályán, de már az elejétől kezdve voltak, vannak hisztaminos betegeim. Mindig szeretem megnyugtatni őket, hogy ez a diéta nem egy erősen restriktív diéta, hiszen minden élelmiszercsoportból vannak alapanyagok, amiket ehetnek, csupán tervezést igényel a menü összeállítása.”

Szűcs Zsuzsanna
dietetikus, okleveles táplálkozástudományi szakember, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke

“Gyakorló háziasszony, egy iskolás kislány anyukája. Aktív szereplője nem csak a tudományos életnek, de az egészséges táplálkozás népszerűsítésének is.  Mottó: „Egy egészségesebb étrendhez nem kell varázslat, néhány egyszerű, apró lépés elég.”

dr. Takács Hajnalka
dietetikus, a sporttudományok doktora

“Több, mint 15 éve foglalkozom a táplálkozástudománnyal, 2009 óta a szénhidrátanyagcsere zavarok diétája áll napi tevékenységem fókuszában. Legfőképpen túlsúlyosaknak, elhízottaknak, inzulinrezisztenciával, cukorbetegséggel küzdőknek segítek az egészséges táplálkozás kialakításában és az optimális egészségi állapot elérésében. A legnagyobb eredményeket személyes vagy online konzultációkkal, diétás étrendekkel és házhoz rendelhető, pontosan összeállított menükkel értük el a diétázóimmal. A többes szám annak szól, hogy ez egy csapatmunka. Nem elég elmondanom a fontos információkat, úgy kell átadnom számodra, hogy az elfogadható legyen. A kompromisszumban hiszek!”

Varga Dóra
dietetikus, okleveles táplálkozástudományi szakember

“Szenvedélyem és egyben hivatásom is a táplálkozástudomány. Amiért én beleszerettem ebbe a szakmába az a táplálkozástudomány komplexitásának, sokszínűségének és folyamatos fejlődésének köszönhető. Ugyanazt a célt ezernyi módon el lehet érni étkezéssel, emiatt van benne mindig újabb és újabb kihívás számomra. Arra törekszem a munkám során, hogy az étkezés élvezetes legyen, a mindennapokba beilleszthető, és mindeközben az egészséget is szolgálja.”

Életmódváltás éjszakája


Deprecated: fluentform_rendering_form horog használata nem támogatott a(z) 4.3.22 verzió óta! Ezt javasoljuk helyette: fluentform/rendering_form. Use fluentform/rendering_form instead of fluentform_rendering_form. in /home/lombikklub/eletmodvaltasejszakaja.hu/wp-includes/functions.php on line 5828
Kapcsolat
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram